Hogyan is indult?
Üdv! Répás Krisztinának hívnak, van két imádni való, örökmozgó lányom. 10 és 3 évesek. Még a nagymamám tanított meg varrni .. úgy 10 éves lehettem. Ő is varrással foglalkozott bár egy egészem más ágát űzte! A nagyapám szűcs volt és mellette, neki varrt. Természetesen nekem is megtetszett, ő pedig szívesen tanított. A babáim akkoriban sok új ruhát kaptak. Egy régi lábbal hajtós Singer varrógéppel kezdtem.
Sokáig nem éreztem késztetést varrni, az hiszem a kreatív énem belemerült a munkába. Sok évnek el kellett telni, mire újból elővettem .. az akkor már saját “modern” varrógépemet ( Ő nem olyan matuzsálem, csak 15 éves)
Mikor a nagylányom 7 éves lett, iskolába ment, akkor kezdtem el újból varrni. Magam akartam elkészíteni a tornazsákot, az uzsonnás zsákot és minden olyat, amit csak meg lehetett varrni. Nagyon élveztem és büszke voltam, hogy a kész darab egészen mutatósra sikerült. Itt ismertem meg igazán a kiegészítő varrás alapjait és praktikáit. Szerettem volna, ha a lányomat olyan dolgok veszik körül, amiből tudja, érzi, ezeket ANYA készítette csak neki! Egy kis OTTHON! Ez azóta sem változott, most is szereti, ha varrok neki.
Persze a dolog itt nem állt meg és egyre több és több dolog került ki a kezeim közül. Később ez a hobbi kinőtte magát és ugyan már másoknak készültek a kiegészítők, de az érzés, ami a táskákhoz, neszesszerekhez köt megmaradt! Minden egyes alkotás egy kis OTTHON, egy kis ODAFIGYELÉS valakinek! Ugyan olyan gondosan készül minden egyes darab, mintha a lányaimnak varrnék.
Mert itt minden épp olyan, ahogy azt elképzelted
Mikor Szükségünk van egy neszesszerre, sok szempontnak kell megfelelni. Mindannyiunknak mást jelent a tökéletes kiegészítő! Persze azért van, ami “alap” elvárás!
Férjen bele a táskába, legyen elég nagy, hogy minden apró, de fontos dolog velünk lehessen és a kellő pillanatban gyorsan meg is találjuk. Tehát legyen rajta sok zseb. Legyen elég erős ahhoz, hogy bírja a mindennapi használatot. Legyen egyedi, olyan amilyenek MI vagyunk! Végül legyen tetszetős, hogy a barátnőket egye a sárga irigység! Ez is fontos szempont, igaz lányok 🙂
Szeretjük, ha szép dolgok vesznek körül. Egy valóban hozzánk illő táska a praktikumon túl önbizalmat is ad! Erre pedig mindenkinek szüksége van!
Szívesen olvasod az írásaim? Kövesd a blogom!